PUBLIC ART SCULPTURES IN HUNGARY
A TIZENHÁROM ARADI VÉRTANÚ 2024
A 2024 március 15-i városi ünnepség keretén belül avatták fel Gyöngyös legújabb emlékművét, a tizenhárom aradi vértanú mellszobrát az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emlékművet.
A szobrok elkészítésére pályázat útján választották ki Gáspár Géza szobrászművészt, akinek alkotásai többek között Zalaegerszeg vagy Debrecen köztereit díszítik, de a gyöngyösiek számára sem ismeretlen, hiszen a minden évben átadott Elfogadás Díját is ő alkotta meg. Gáspár Géza jelenleg az Amerikai Egyesült Államokban alkot, ezért levélben köszöntötte a gyöngyösi megemlékezőket, amelyben egyebek mellett azt írta:
„Munkám során igyekeztem átadni azokat az érzéseket és gondolatokat, amelyek a tizenhárom aradi vértanú hősiességét és áldozatkészségét szimbolizálják. Remélem, hogy minden egyes nézőt megérint a szobrok által közvetített üzenet, és érzi a múlt hőseinek áldozatát hazájuk iránt, azt a hihetetlen erőt, amelyek bennünket, magyarokat ebben az ünnepben összekapcsolnak”.
https://gyongyos.hu/az-aradi-vertanuk-szobrat-is-felavattak-marcius-15-en/
LÉLEKNYUGTATÓ SZENT BORBÁLA SZOBOR 2016
A közelmúltban az egyik közösségi oldalra feltett fotó váltott ki nagy visszhangot, ekkor derült ki, sokan nem tudják a városban, hogy a Magyar Olaj- és Gázipari Múzeumban található egy Szent Borbálát ábrázoló szobor. Csak egyetérteni lehet azzal a többek által megfogalmazott véleménnyel, hogy a gyönyörű alkotás központibb helyen is sokak lelki épülésére szolgálna. A múzeumtól kértünk tájékoztatást az alkotással kapcsolatban.
A MOGIM rendelkezik az ország leggazdagabb Szent Borbála gyűjteményével!
DEBRECEN HUNGARY 2013
A városrész szó szerint leginkább szívbemarkoló jelképe az Auguszta-díszkert kapujában áll: az Oltalom című alkotásban (Gáspár Géza 2013) emberi szívet tartó kezek merednek a magasba – mindazok tiszteletére és emlékére, akik lelkiismeretes és odaadó munkát végeztek a betegek gyógyulása és a szívsebészet fejlődése érdekében.
Kattints a linkre:
https://www.dehir.hu/debrecen…usztaban/2014/04/21/